(fotó: Angello Lopez on Unsplash)

Dani pályaorientációs tanácsadásra jött hozzám. Édesanyja elmondása szerint közepes tanuló, nem igazán érdekli őt semmi, és fogalma sincs, milyen irányba menjen továbbtanulni. Fontos körülmény, hogy Dani 7. osztályban fordult hozzám, tehát nem az iskolaválasztást megelőző utolsó pillanatokban. Az 1. alkalom - mint minden tanácsadási folyamat eleje -, a tanácskérő megismerésével zajlott. Kértem, hogy meséljen magáról, mi a kedvenc tantárgya, hobbija, miben ügyes stb. 

A következő 5 alkalommal érdeklődés- és képességfelmérő kérdőíveket töltöttünk ki és értékeltünk ki közösen, iskolákat hasonlítottunk össze, a munka világával kapcsolatos szituációs helyzeteket játszottunk el, ezen felül pedig sok-sok információt osztottam meg Danival arra vonatkozóan, hogyan ismerheti meg/fel önmaga szakmai irányultságát.
Minden alkalommal adtam "házi feladatot", ami rajzolás, ábrázolás, gyűjtés stb. feladatokból állt.

A tanácsadási folyamat során úgy éreztem, hogy Dani - bár becsülettel együttműködött - talán csak édesanyja kedvéért jár hozzám hősiesen. Az utolsó alkalmon összefoglaltuk mindazt, amiről mindvégig szó volt, és felvázoltam Daninak, hogy benyomásaim alapján milyen továbbtanulási irányok jöhetnek szóba. És ekkor történt valami, ami számomra egy csodálatos ajándék volt. :) Ez a kissé félénk, szűkszavú fiú elővett 3 db fényképet, amit ő készített, és büszkén megmutatta nekem! A közös munkánk alapján már tudtam, hogy Dani (mint kortársai közül sokan) kimagasló vizuális kompetenciákkal bír, s a fotók bizonyították, hogy igazán tehetséges, alátámasztva ezzel az érdeklődés- és képességfelmérő kérdőívek eredményeit is.

Talán apróságnak tűnik, mégis úgy éreztem, hogy ez az önfeltárás, az, hogy Dani megmutatott önmagából valamit, annak kifejeződése volt, hogy mégiscsak létrejött "valami" a közös munka során, ami segít neki abba az irányba továbbhaladnia, ami a jövőben boldoggá teheti őt. Ha csak annyiban tudtam segíteni, hogy felszínre hoztam és megerősítettem azt, ami eddig is benne volt, úgy gondolom, hogy sikerült tenni valamit a tehetsége kibontakoztatásáért.

A folyamat lezárásaként, egy külön alkalmon Dani édesanyja szülői konzultációra jött hozzám. Átbeszéltük vele  a tanácsadási folyamat tanulságait, és neki is elmondtam,  hogy a fia, akit "semmi sem érdekel", különleges hangulatú, egyedi látásmódról tanúskodó fotóival - ki tudja? - talán híres fotóművésszé is válhat hamarosan.
Ha nem így lenne, és a fotózás megmarad hobbinak, akkor is sokféleképpen kamatoztathatja vizuális kompetenciáit a munkaerőpiacon.